2017. március 10., péntek

A műtét előtt




A konzultáció után a műtéti időpont egyeztetése gördülékenyen ment: a páciens koordinátor tájékoztatott a még szabad műtéti időpontokról, majd kértem és kaptam időt gondolkozni, hogy milyen nap lenne számomra optimális.

Azzal tisztában voltam, hogy legalább 1 hétig nem igazán fogok emberek közé menni (leszámítva a feleségemet), ünnepek alatt nem nagyon látogatunk senkit a baráti és rokoni körből, így a karácsony előtti hét tűnt megfelelőnek, a munka és emberi kapcsolatok hiánya miatt.

Másfél hetes tervezést követően pénteki napot választottam, mivel úgy gondoltam, hogy van egy hétvégém a műtét utáni regenerációra, és a következő hétre a munkáimat otthonra tervezhetem be. Reménykedtem benne, hogy a karácsony utáni időszakban már szalonképes állapotba kerülök.

A hajbeültetési beavatkozást megelőző héten levágattam a hajam, nem csak a megszokás kedvéért, hanem azért is, hogy a műtős asszisztensnek könnyebb dolga legyen a hajnyírással.

A műtét hetében egy laborvizsgálaton kellett részt vennem. Túl sok szabadidőm nem volt, ezért a vizsgálatot magánlaborban végeztettem. Ilyen helyeken beutaló nélkül lehet vizsgálati időpontot foglalni, és az eredmény is 24 órán belül kézhez vehető, úgyhogy javasolt annak, aki - hasonlóan hozzám - nem tud hosszabb időre elszabadulni a munkahelyéről. Az ár kb. 9 ezer forint volt, nekem igazán megérte, nem akartam bíbelődni a háziorvosnál és a laborban való várakozással.

A műtét előtt néhány nappal egy e-mailt kaptam a klinikától, benne egy rövid leírással, mire kell figyelnem a műtétet megelőző napokon. Ezt nem volt nagy kihívás betartani (egyébként is mellőzendő volt főként az egészségtelen italok fogyasztása), egyedül a délutáni kávé hiányzott egy kicsit.

Fontos a fuvar megtervezése!
 
Amit az előkészület során teljesen elfelejtettem… a műtét utáni fuvar megtervezése, de erről majd a következő bejegyzésben írok bővebben. Itt csak annyit javasolnék a már műtéti időponttal rendelkezőknek, hogy a műtét előtt szervezzetek barátot/családtagot vagy taxist, aki hazafuvaroz a műtét befejezése után!
A műtét előtti este nyugodtan telt. A konzultáción informálódtam mindenről, ami a műtét során történik, ezért nem aggódtam, nyugodtan aludtam végig az éjszakát.