2017. február 17., péntek

A döntés és az első konzultáció




A hajam elvesztése kb. 18 éves koromban kezdődött, hosszú és meglehetősen lassú lefolyással. Amikor a családtagok vagy a barátok felhozták, próbáltam elviccelni, de az igazság az, hogy nagyon zavart a dolog. Már az egyetemi évek alatt kipróbáltam néhány terméket (sampont, hajszeszt), amit a tv vagy az internet reklámozott, de lassítani vagy megállítani nem tudtam a folyamatot. 

Olvasgattam fórumozók véleményét szerekről, de a kezdeti optimizmust valamennyiük esetében felváltotta a kétkedés, majd a belenyugvás, hogy a kopaszodás ilyen-olyan, többször aranyáron forgalmazott szerekkel nem fordítható vissza. Azt volt nehéz belátnom, hogy kényelmes és egyszerű megoldás az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem létezik. Viszont, ha már zavart a dolog 8-10 éven keresztül, akkor ez nem fog változni, tehát lépnem kell. A végkövetkeztetés egyértelmű volt: ha eredményt akarok elérni, akkor a hajbeültetést kell választanom.

Elértem a harmadik x-et, ilyenkor úgy gondolom, hogy az ember könnyebben és megfontoltan hoz meg hosszú távú döntéseket (szerintem a hajbeültetés is ilyen kérdés).  A 30. születésnapom alkalmával megfogadtam, hogy belevágok. 

A klinika kiválasztása során elsősorban a szakmai háttér volt döntő, a beavatkozás pénzügyi vonzata másodlagos kérdés volt, mivel itt a saját megjelenésemről volt szó. Egy olcsó, de hanyag/rosszul kivitelezett beültetéssel egy egész életre kiható problémát okozok magamnak, csak rontanék a jelenlegi helyzetemen. Böngészve az internetes weboldalak között akadtam a HairHungary honlapjára. Igényesnek tűnt, a szokásos marketing szöveg mellett szakmai cikkeket is tartalmazott, azonban engem igazán az előtte-utána menüpont, és a hajbeültetés blog tartalma fogott meg. A menüpontok alatt az eredmények publikálva vannak (fotókkal), valamint néhány páciens blogot is vezet vagy vezetett. A referenciák számát, a korábbi ügyfelek véleményét és a képek alapján laikusként megállapítható minőséget látva eldöntöttem, hogy először a HairHungary Klinikát keresem fel személyesen, ott kérek konzultációt. 

A 30. születésnapom alkalmával megfogadtam, hogy belevágok
 
A saját belső vívódás után az utolsó harc a feleségem meggyőzése volt, ami a vártnál könnyebben ment. Már a házasságunkat megelőzően is említettem neki, hogy ne lepődjön meg, ha egyszer „hajbeültetek”, de akkor még nem vett komolyan. Meglepő módon, az első komolyabb, a tervemről szóló beszélgetésünkkor az átlagosnál rövidebb idő alatt, kritizálás nélkül elfogadta az érveimet. Úgy vélem látta, hogy nekem ez fontos. A beszélgetésünk után végig éreztette, hogy támogat. 

A feleségemmel való beszélgetést követő napon foglaltam konzultációs időpontot. A klinikát felhívva egy kedves hang fogadott, rövid egyeztetés után tudtam időpontot szerezni a következő hétre. A megbeszélthez képest 10 perccel korábban jelentem meg a klinikán. A munkámból adódóan szokásom, hogy felmérem a helyszínt, a dolgozókat és a látható ügyfélforgalmat, és ebből próbálok leszűrni következtetéseket a szolgáltatás minőségére vonatkozóan. A váróterem profin kialakított, a páciens koordinátor részéről a fogadtatás barátságos volt, valamint a konzultációra való várakozásom ideje alatt – ez kb. öt percet jelentett, amíg kitöltöttem a kérdőívet – két további ügyfél is megjelent a klinikán. Az első benyomásom tehát pozitív volt.

A konzultáció során egy rokonszenves, fiatal doktornővel, Dr. Szalai Tündével tudtam egyeztetni. Végre feltehettem egy szakembernek a kérdéseimet, és nem fórumozók válaszaiból kellet informálódnom. A kérdéseim az elérhető sűrűségre, a hajvonalra, a műtéti nap lefolyására, valamint a műtét utáni további lehetőségekre irányultak. A doktornő minden esetben részletes és megnyugtató választ adott. Kihangsúlyozta, hogy a konzultáción való részvétel nem határoz meg semmit, később is eldönthetem, hogy akarok-e műtétet. A konzultáció lezárásaként, az igényeimet figyelembe véve egy kezelési tervet készített: megrajzolta a tervezett hajvonalat, megsaccolta a beültetendő hajszámot, és adott egy szimpatikus árajánlatot. Végül 3000 hajszál beültetése mellett döntöttünk. A doktornő közölte, nyugodtan keressem őt telefonon, ha bármilyen új kérdésem merülne fel a műtéttel kapcsolatban.
Kb. 30 perc alatt végeztünk. Örültem, mert a konzultáció, utazással együtt összesen 2 órát vett el a napomból, így délutánra vissza tudtam érni a munkahelyemre. 

A tervezett hajvonal




A konzultáció előnye számomra egyértelműen az volt, hogy annak eredményeként kaptam egy olyan kezelési tervet, ami a szakmaisága mellett az én igényeimet is figyelembe vette. A konzultáció alapján tudtam meg, hogy milyen várható eredménnyel, illetve költséggel számolhatok, valamint nyugodtabban mondhattam igent az eljárásra és a klinikára, nem maradt bennem semmi kétely.